KEFA-Brush Kefe- és Faipari Kft

Pályázatok

A KEFA-Brush Kft Magyar Kormány Pénzügyminisztériuma által támogatott, PM_KKVESZKOZ_2017 kódjelű, "Mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásainak támogatása Pest megye területén" című pályázatán 39.985.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el. Bővebb információ

Facebook


A monori kefegyártás gyökerei az 1900-as évek elejére nyúlnak vissza, amikor a Jókai-utcai pékség egyik hátsó szobáját kibérelte Kovács Ferenc és kézi kefegyártásba kezdett. Hamarosan az egyszerű kis műhelyből megalakult a Kovács-féle kefemanufaktúra. Az évek során a kis üzem több száz főt foglalkoztató gyárrá alakult át, fénykorát az államosítást követő vállalatösszevonások után a 70-es, 80-as években érte el, amikor a magyarországi kefegyártók a világ számos pontjára exportálták termékeiket.

Ekkoriban a monori a legjelentősebb hazai kefegyár volt, tevékenysége számos olyan területre is kiterjedt, ami szorosan nem volt kapcsolható a kefegyártáshoz, így fémöntő valamint logarléc gyártó üzeme is volt, de rövid időre játékgyártással is foglalkozott a vállalat. A 90-es évek elején, a gazdasági rendszerváltozás, és ezzel összefüggésben a kereskedelmi szerkezet átalakulása súlyosan érintette a legtöbb magyarországi kefegyárat és üzemet. Ebben az időben kezdődtek meg azok az átalakulások a Monori Kefegyárnál, melynek eredményeképpen mára európai színvonalú kefegyártás és kereskedelem alakulhatott ki, és melyek révén a Vállalat a magyar piac egyik meghatározó szereplőjévé válhatott.

1991 végén az addig állami tulajdonú gyár korlátolt felelősségű társasággá alakult át. Ahogyan a háztartási-vegyi áru nagykereskedelem addigi formái folyamatosan átalakultak, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az addig megszokott termékstruktúra és szolgáltatási szint már nem elegendő a piacon történő életben maradáshoz. A piaci változások nem megfelelő kezelése több nagy múltú kefegyárat (Debrecen, Szeged) is kilátástalan helyzetbe sodort, a nem megfelelő reakció nagyobb részük végét okozta.

Az addig kizárólag gyártással foglalkozó Monori Kefegyár ebben az időben indította el kereskedelmi tevékenységét, ami a mai napig is meghatározó részesedéssel bír az összforgalmon belül, bár az utóbbi évekbek a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a gyártás újra előtérbe került. A 90-es évek elejétől kezdve a Vállalat folyamatosan vezette be újabb és újabb kereskedelmi termékeit, melyek elsősorban a háztartási kefetermékekhez kapcsolódó kiegészítő cikkek voltak, mint partvisnyelek, műanyag háztartási cikkek, helyben nem gyártható kefetermékek. Későbbiekben is folyamatosan bővült a szortiment és megjelentek a cég kínálatában a műanyag háztartási cikkek, vállfák, kókusz és gumi lábtörlők, ruhatartó zsákok, professzionális takarító eszközök, festőszerszámok, festőhengerek. Ekkoriban alakult ki együttműködés a német Coronet céggel, amit jópár évnyi közös munka után a német cég egyoldalúan felmondott. A termékstruktúra átalakulásával együtt a partneri kör is folyamatosan alakult át. Az addig meghatározó partnerek – a különböző FÜSZÉRT vállalatok – jórésze megszűnt, így a piacon maradáshoz folyamatosan újabb és újabb partnerekkel kellett kapcsolatot kiépíteni. Ekkoriban vált a cég a METRO áruházak beszállítójává, valamint a Baumax áruházakba is szállított, de ugyanakkor több magyarországi nagykereskedelmi céggel is jó kapcsolatokat ápolt.

Magyarország Uniós csatlakozását megelőző és az azt követő években a piaci igények változása szükségessé tette volna az addiginál sokkal rugalmasabb gyártási technológia kialakítását. A kefetermékek piacát abban az időben az import termékek dominálták, a magyar gyártók termékei – köszönhetően elsősorban a gyártók technológiai hátrányának a nyugati gyártókkal szemben – nem tudtak helyt állni az árversenyben. A jórészt már számítógéppel vezérelt, nagy teljesítményű gépekkel dolgozó olasz és német gyártók nagy mennyiségben és a hazaiaknál versenyképesebb áron kínálták termékeiket, ugyanakkor a fejlett gyártástechnológiának köszönhetően lényegesen gyorsabban dobták piacra újabb és újabb termékeiket.

2003-ban a cég alapítójának, Korsós Istvánnak halálának évében a tulajdonosok döntéskényszerbe kerültek: vagy megkeresik a módját a technológiai fejlesztésnek és felveszik a versenyt a nyugati, elsősorban olasz gyártókkal, vagy a fennmaradás érdekében jelentősen növelik a kereskedelem részarányát a tevékenységen belül. A végső döntés a technológiai fejlesztés volt, így még ebben az évben a vállalat beszerezte első számítógéppel vezérelt, az olasz Osmas3 cég által gyártott modern kefegyártó berendezését. A gyártás jellege gyorsan alakult át, a piaci igényeket követve szinte minden héten új termékek gyártása indult el.

Az új termékeknek és a fokozottabb piaci munkának köszönhetően a cég forgalma gyorsan nőtt, így újabb gépbeszerzéseket hajtott végre a cég. 2006-ban a második Osmas3 gép megvásárlása után két évvel a szintén olasz Borghi cégtől - aki a kefegyártó gépek egyik legnagyobb gyártója - megvásárolta a Vállalat az addigi legmodernebb berendezését, egy Star V2 gépet, mellyel az addigihoz képest jelentősen megnőtt a gyártási kapacitása. A gép a mai napig is a legmodernebb színvonalat képviseli, a termékfejlesztés szinte napok kérdése csak. Ugyanebben az évben döntött úgy a vállalat, hogy elkezdi felmosó moppok gyártását. Ez teljesen új terület volt, bár forgalmazott termékek révén már addig is komoly piaci részesedése volt a cégnek. A Borghi cégtől beszerzett mopgyártó berendezés segítségével egy év alatt jelentősen megnőtt a pótfejek gyártása, 2007-re a műhely számos egyéb géppel, többek között automata csomagológéppel rendelkezett, és a gyártás technológiai fejlesztése a mai napig is tart, az első mopgyártó berendezés már lecserélésre került, és 2016 elején egy sokkal modernebb csomagolóberendezés is beszerzésre került.

2010-ben és 2012-ben újabb gépeket vásárolt a vállalat, a legutoljára beszerzett BORGHI SMART R32 berendezés a 2012-es technológiai szintet képviseli, Európa szerte is viszonylag kevés ilyen modern gép található. Ezekkel a fejlesztésekkel a vállalat gyártási kapacitása jelentősen megnőtt, Egy nap alatt akár 10-12.000 darab kefetermék is gyártható. A fejlesztések, az alapanyag beszállító cégekkel kialakított szoros együttműködés lehetővé tette a Vállalat számára, hogy az eddig jórészt importból beérkező termékeket - azokkal versenyképes áron - saját gyártású termékekkel váltsa ki. Ezek az újdonságok igen kedvező fogadtatásra leltek a magyar piacon. A technológiai fejlesztések, a folyamatos termékfejlesztés és a kereskedelmi tevékenység fejlesztése mára igen előkelő helyet biztosítanak a Vállalatnak a kefetermékek és háztartási cikkek piacán. A hazai piacon elért pozíció megszilárdítása és további fejlesztése mellett a KEFA-Brush Kft igen fontosnak tartja, hogy termékeit külföldi piacokon is bevezethesse, az ehhez szükséges további technológiai és termékfejlesztések már megkezdődtek.

2015 év végére a KEFA-Brush Kft számos magyarországi multi beszállítójává vált, képes arra, hogy ezen vállalatok által támasztott igen magas követelményeknek folyamatosan megfeleljen, egyenletes kínálat, gyors rendelkezésre állás és logisztikai szolgáltatások terén. A megváltozott igények egyre pontosabb kiszolgálása érdekében, a Vállalat 2015-ben új integrált rendszert vezetett be, mely a kereskedelmi partnerek sokfélesége és egyéni igényei által támasztott igényeknek hatékonyan képes megfelelni, ugyanakkor a számviteli és kereskedelmi feladatok integrálásával pontosabban menedzselhetőek a vállalati folyamatok.

Igen fontos megemlíteni a KEFA-Brush Kft másik fontos kefeipari tevékenységét, a műszaki és ipari kefetermékek fejlesztését és gyártását. Szinte nincs olyan területe a magyar iparnak, ahol valamilyen területen, műszaki jellegű kefetermékek ne lennének jelen. A Vállalat évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik az ilyen jellegű termékek gyártásában, az élelmiszeripartól kezdve a gyógyszeriparig számos helyen megtalálhatók termékei. Nem egy ilyen műszaki kefe esetében a Cég szakemberei már a kefék megtervezésének fázisában közreműködnek a megrendelővel, így biztosítható, hogy az ügyfél számára a legmegfelelőbb megoldást nyújtják. Olyan esetekben, amikor a Vállalat lehetőségei bizonyos termékek vagy alkatrészek előállítását nem teszik lehetővé, kooperációs partnerek segítségével gyártatják le a kívánt termékeket vagy alkatrészt, de ilyen esetben is a Cég tartja kezében a gyártás minden fázisát, ezzel is biztosítva a kívánt eredmény elérését. A műszaki jellegű kefetermékek gyártása és forgalmazása az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a Vállalatnak.

A KEFA-Brush Kft sikerrel vette az elmúlt évek akadályait, technológiáját megújította, gazdag hagyományait megtartva, igyekszik folyamatosan fejlődni, hogy a magyar háztartásicikk- és műszaki-kefe piac egyik legfontosabb szereplőjévé válhasson.